Twenty

Sziasztok! :D Mérhetetlenül sajnálom, de ez a rész most jóval rövidebb lett a szokásosnál. :( Viszont annál izgalmasabb, és már nagyon régóta húztam, ezért mindenképp akartam gyorsan hozni. :)
Mint látjátok, új kinézet van, amit hihetetlenül köszönök (itt is) Petrának! <33
Remélem mindenki jól van, kitartást a sulihoz!
Millió puszi, Kikiih <3

Hogyan alakult ki ez a barátság?

Zayn ágyán ültem és a tőle csórt inget gomboltam be, miközben elmeséltem a tegnap esti történeteket.
- És mit mondtál? - kérdezte kíváncsian, holott pontosan tudta a választ.
- Alvást színleltem, hogy ne kelljen válaszolnom - mondtam ironikusan.
- Kajak?
- Dehogyis - nevettem el magam. Mire végeztem az utolsó gombbal is megfordultam, ahol Zayn már felhúzta a boxerét és a könyökén támaszkodva feküdt. Felmásztam az ágyra és négykézláb odakúsztam hozzá, és hasonló pózt felvéve a szemét fürkésztem. - Nem tudtam tovább tolni. Mégis mit mondtam volna? Várjunk még két hetet, mert Malikkel addig van viszonyom? - tettem fel a költői kérdést, Zayn pedig megértően biccentett. - Haragszol?
- Dehogy haragszom - nevette el magát. - Így legalább kvittek vagyunk. Neked is van kapcsolatod, nekem is. Csak Harryn lepődtem meg.
- Hogy-hogy? - ráncoltam a homlokom.
- Már nagyon rég volt barátnője, veled meg körülbelül egy hónap alatt összejött. Nem vall rá.
- Lehet, hogy megváltást hoztam az életébe - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Az kéne még - röhögött fel. - Egyébként furcsa. Még sose dugtam Harry egyik nőjével sem.
- Most mondtad, hogy eddig nem is nagyon volt csaja - magyaráztam neki, hogy most rácáfolt a saját állítására.
- Akkor lehet, hogy a többivel is fogok? - gondolkodott tovább.
- Egy napja vagyunk együtt és te máris azt várod, hogy szakítsunk? - tettem megsértődést.
- Őszintén? Igen, azt - mondta, majd néhány másodperc múlva óvatosan odahajolt hozzám és hosszan, érzékien megcsókolt. Miután elváltunk csak egyetlen nevet kellett kiejtenem, hogy visszatérjen a valóságba.
- Perrie - figyelmeztettem.
- Ajj már - tért ki olyan fájdalom az arcára, mintha egy kínos emlékről mesélnék neki. - Nem tehetnénk úgy ebben a két hétben, mintha egyáltalán nem ismerném? Még csak gondolni se akarok arra a ribanc... a csodálatos lányra aki a csajom - javította ki magát.
- Most ribancoztad le a barátnőd - sápadtam le, és hirtelen az ajkaim is kiszáradtak.
- Nem. Perrie egy csodálatos lány, akit szeretek - mondta.
- Most mond ezt úgy, hogy a szemembe nézel - szóltam rá, hiszen végig a mögöttem lévő szekrényt bámulta.
Zayn felém emelte a tekintetét, de hirtelen megakadt.
- Úristen - dőltem el a fejem fogva, ami a fehér huzatú párnára esett.
- Nyugi már Ems - röhögött fel Zayn, majd végigsimított az oldalamon, innen éreztem, hogy felettem tornyosul. Pislogva felnéztem rá, jelezve, hogy mondja amit hallani akarok. - Perrie a barátnőm. És szeretem. Nagyon. Érted?
- Most, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom tegyünk úgy, mintha ezt teljes mértékben elhittem volna - sóhajtottam, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.

Hétfő reggel a szokásos pezsgés fogadott és szinte időm se volt beérni, máris Ben kamerája előtt álltam, az őszi kollekció legújabb darabjaiban. Már mióta erre a fotózásra vártam, és azt hiszem Ben is. Egy modell és egy fotós is nagy dolgokat érhet el egy jó fotósorozattal. Ben ma nem biztatott úgy, ahogy szokott, de nem is volt szükségem rá, mert teljesen be voltam pörögve és úgy éreztem, enyém a világ.
Pulcsik, kabátok, csizmák, harisnyák, sálak... Fantasztikusabbnál fantasztikusabb ruhadarabokat aggattak rám, amiknek a felét hazacipeltem volna. Miután végeztünk az utolsó képpel is gyorsan lekaptam a sapkát a fejemről és Benhez léptem, aki már be is helyezte a gépének memóriakártyáját a laptopjába.
- Milyen volt? - pislogtam rá.
- Mindjárt meglátjuk - felelte nevetve.
Belekapaszkodtam a karjába és a vállára hajtott fejjel néztem ahogy a képek sorra megjelennek a képernyőn. Ben megnyitotta az elsőt, majd végiggörgettünk az összesen.

- Nagyon jók lettek a képek - dicsértem meg Bent.
- Igen. Azok - mondta kissé csalódottan.
- Hé, mi baj van? - néztem rá kétségbeesetten.
- Nem, csak elfáradtam - mosolygott rám.
- Ahha... - fürkésztem az arcát, mert nem nagyon hittem neki. - De azért az ebédszünetet együtt töltjük, ugye?
- Persze - biztosított. - Most viszont lépnem kell - szabadkozott és kivette a memóriakártyát a laptopból.
- Merre mész? - érdeklődtem.
- Phill-hez - mondta mellékesen.
- Mostanában tényleg nagyon rád van akadva... - jegyeztem meg. Régen mindig csak hetente, kéthetente volt megbeszélnivalójuk, de mostanában egyre többet zaklatja.
- Mondom, az őszi kollekció - magyarázta.
- Ahha... - fürkésztem tovább, és nagyon reméltem, hogy igazat mond.
Miután Ben lelépett visszamentem az öltözőmbe. Lemostam a sminkemet és felvettem egy egyszerű fehér pólót és egy sötétkék farmert, tornacipővel. Épphogy átöltöztem, már kopogtak is az ajtómon. Pont tizenegy van. Az újságírók pontosak.
- Jó napot! - nyitottam mosolyogva ajtót egy harmincas évei elején járó, festett szőke első látásra szimpatikusnak tűnő nőnek. - Emily Parker - nyújtottam a kezemet.
- Nancy Frank - rázta meg mosolyogva.
- Jöjjön beljebb - álltam félre az ajtóból.
- Köszönöm szépen - mosolyodott el, majd a fehér bőrkanapéhoz vezettem, ahol kényelmesen helyet foglalt. - Nagyon köszönjük, hogy időt szánt az interjúra.
- Számomra a megtiszteltetés, hogy felkértek rá - legyintettem mosolyogva. Még mindig nem fogtam fel, hogy a Cosmopolitan készít velem interjút. Mosolyogva figyeltem, ahogyan elővesz egy mappát és egy bojtos végű tollat. Szerettem az ilyen klasszikus megoldásokat, ez még szimpatikusabbá tette Nancy-t.
- Kezdhetjük? - kérdezte és barna szemeivel kíváncsian fürkészett.
- Persze - mosolyogtam rá.
- Lehetne, hogy tegeződjünk? Az nekem egyszerűbb lenne - magyarázta a szája szélét rágva.
- Már én is fel akartam ajánlani - biztosítottam, hogy nem baj.
- Rendben. Akkor ez első kérdés. Van példaképed a modellszakmában?
- Nos... Én nem példaképnek hívnám, de az a modell akire minden irányból felnézek az Linda Evangelista. Szerintem gyönyörű nő,  mindig csodáltam benne, hogy bármilyen sminket tesznek rá, bármilyen színűre van festve a haja, mindig tökéletes. Én még nem láttam róla rosszul sikerült képet, mert olyan kisugárzása van, amitől mindig gyönyörű - áradoztam a kedvenc modellemről.
- Szerinted mi a jó modellkedés alapja?
- Talán az, hogy élvezd is amit csinálsz. Ha nem szereted az látszik az arcodon, így a képen is. A képen mindig azt kell mutatni amit a téma, vagy a reklámozott termék elvár. Ha ez nincs meg akkor tulajdonképpen semmi sincs meg.
- Kinek van nehezebb dolga, a fotósnak vagy a modellnek?
- A fotósnak és a modellnek mindig tökéletes összhangban kell lennie egy jó sorozat elérése érdekében. Minden fotózás előtt beszélgetek a fotósokkal, akármennyire is ismerem őket. Segít feloldódni, és a fotózáson se vagyok annyira feszült.
- Van olyan fotós akivel kifejezetten jól kijössz?
- Persze - nevettem el magam kicsit. - Ben Hart a legjobb barátom, ami egyébként szerintem a képeken is látszik. Tudja, hogy mik az előnyeim, hogyan mutatok jól a kamera előtt és így mindig próbál segíteni.
- Hogyan alakult ki ez a barátság?
- Természetesen a munkán keresztül. Rengeteget beszélgettünk, együtt jártunk el ebédszünetben, reggelente megittunk egy kávét és teljesen egy hullámhosszra kerültünk. Körülbelül egyszerre kezdtünk el dolgozni ugyanazon a helyen, és senkit nem ismertünk, így rögtön adódott a dolog.
- Nem merült fel, hogy ez esetleg több is lehetne, mint barátság?
- Másokban igen, bennünk nem - feleltem. - Ben elég népszerű a lányok körében, így gyakran féltékenykedtek rám a semmiért, mi tényleg "csak" legjobb barátok vagyunk.
- És akkor mi a helyzet azokkal a pletykákkal, hogy te és Harry Styles együtt vagytok? Rengeteg közös fotó jelent meg, ahogyan együtt sétáltok valahol, moziba jártok, stb.
- Harry nagyon rendes srác, nagyon jóban vagyunk. Igen, igazak a hírek, hogy találkozgatunk, de egyenlőre semmi komoly dolog nem történt - mondtam azt amit Harryvel előre megbeszéltünk, ha bármelyikünktől is kérdeznék.
- A One Direction többi tagját is ismered?
- Volt már szerencsém találkozni velük, igen. Nagyon rendes srácok, könnyen egy hullámhosszon találtuk magunkat. Találkoztam bár a barátnőikkel is, akik szintén nagyon kedvesek voltak.
- Eleanor Calderrel egy helyen dolgozol, ugye?
- Igen, nagyon elbűvölő és tehetséges lány. Nagy jövő áll előtte.
- Azt már tudjuk, hogy a fotósokkal általában jól kijössz. A modellekkel is hasonló a helyzet?
- Hadd javítsak bele egy kicsit, nem minden fotóssal jövök ki jól, de igazából senkivel nincs ellenséges kapcsolatom, ez a modellekre is igaz. Azt hiszem ilyen téren nem lehet általánosítani.
- Milyen volt a legjobb barátnőddel, Jessica Williamsel dolgozni?
- Nagyon jó. Előtte nem nagyon dolgoztam együtt velem egy nemű modellekkel és nagyon viccesre sikeredett az egész fotózás, és egyszerű is volt, hiszen az ember a legjobb barátnőjével nem tud rosszul teljesíteni.
- Rendben, azt hiszem ennyi lenne - tette vissza a tollra a kupakot. - Még egyszer nagyon köszönöm, hogy fogadott.
- Én köszönöm - mosolyogtam rá, majd kezet fogtunk és Nancy távozott az öltözőmből.
Kicsivel később már a kijáratnál vártam Bent, aki két perc késéssel jelent meg. Szokás szerint minden női szem néhány pillanatig rajta maradt, ahogy végigvonult az épületen. Fekete haja kócos hatást keltett, közben rengeteg munka állt mögötte. System Of A Down pólójára egy kék-fekete kockás inget húzott, amire egy bőrdzsekit, lehúzott cipzárral. Csőfarmere feszült az izmos fenekén, amihez illő fekete, kifűzött bakancsot vett fel. Kétségtelen, ha lenne olyan díj, hogy 'A cég legdögösebb pasija' akkor Ben évente vinné el.
- Indulhatunk? - állt meg előttem mosolyogva, a laptoptáskája pántját megigazítva, ami keresztben lógott a vállán.
- Igen - viszonyoztam a mosolyt. - Annyi mesélni valóm van! - mondtam csillogó szemmel, miközben a parkolóba tartottunk, Ben kocsija felé.
- Nekem is - biztosított. - De majd, ha nyugodtan leültünk.
- Egyébként, szerinted milyen volt a fotózás? - kíváncsiskodtam.
- Tökéletes voltál mint mindig - nyugtatott, miközben megnyomta a lift gombját.
- Sose vagyok tökéletes. Nincs olyan, hogy tökéletes
- Akkor... Emilys voltál... - próbált valami jobb szót találni.
- De én mindig Emilys vagyok - tártam szét a karom, majd beléptem a liftbe. - Én vagyok Emily!
- Akkor a legjobb formádat hoztad - felelte unottan.
- Az milyen? - kérdeztem, már csak azért, hogy húzzam az agyát.
- Ne idegelj!
- Komolyan kérdeztem. - Igyekeztem komoly lenni, azonban a mosolyom elszélesedett, ami lebuktatott.
- Szöszi - rázta a fejét nevetve, majd játékosan beletúrt a hajamba.
- Leszokhatnál már erről - rendezgettem vissza a tincseimet, majd a lift kettőt pittyegett. Megérkeztünk.
- Miért? - lépett ki és a kocsija felé vettük az irányt. - Szerintem tök jó - rázta össze újra.
- Ne már! - röhögtem, de Ben csak azért is, harmadszorra is beletúrt.
Ben kocsijának még mindig új autó illata volt, pedig már vagy egy éve vette. Az ülések teljesen tiszták, sehol egy eldobott szemét vagy ilyesmi. Bezzeg az én kocsimban! Mindenhol nejlonszatyrok, napszemüvegek, ha kinyitom a kesztyűtartós az összes CD kiborul, és vele együtt még ki tudja, hogy mik. Egy a lényeg, ami az autómat illeti rendetlen vagyok.
- Itt miért van mindig ilyen illat? - ráncoltam a szemöldököm. Ben válaszul csak a hüvelykujjával a hátsó ülések felé bökött. Megfordultam és láttam, hogy a bal oldali kilincsre van feltéve az illatosító, rajta a felirat: New Car. - Te nem vagy normális - röhögtem ki.
- Mondták már páran - felelte hanyagul, majd a karját átdobta az ülésem felett és kitolatott.
Az úton teljesen felesleges dolgokról beszélgettünk, csak úgy szokás szerint, és ismét hagytam neki bekapcsolni a rádiót, így ismét lehordta az összes pop-előadót. Végül aztán mosolyogva ültünk le Dylan éttermébe, aki azonnal megjelent előttünk és a kezünkbe nyomta az étlapot.
- Mit hozhatok? - kérdezte néhány perccel később visszatérve.
- Én egy spagetti carbonarat szeretnék - mondtam.
- Én pedig egy baconos pizzát - csukta be az étlapot Ben.
- Rendben - vette el mosolyogva a vörös színű, műbor borítású étlapokat.
- Annyira jó ez a hely - néztem körbe, majd belekortyoltam a diétás kólámba.
Egymással szemben ültünk egy kis méretű bokszban. Halk olasz zene szólt, a falakat fehérre mázolták, de az egyharmaduknál, alul vörös fenyőfával van burkolva. E mellett kortárs festők képei voltak kitéve a falakra, amik közül néhány elképesztően gyönyörű. A fehér terítők és az előételnek kirakott olaszos ropogtatni valók csak fokozták azt az érzést, hogy itt hagytad Londont, és egy olasz kisvárosba utaztál.
- Nagyon jól meg lett csinálva - bólintott Ben.
- Na mesélj, mi a nagy híred - néztem rá kíváncsian.
- Kezd te - mondta.
- Ne, te - erősködtem.
- Ems, tiéd az elsőbbség.
- De én azt akarom, hogy te kezd.
- Dobjunk fel pénzt? - nevette el magát.
- Fej - vágtam rá.
- Akkor én pedig írás - bólintott.
Ben kotorászott egy kicsit a farmerja zsebében, majd sikeresen talált valami aprót. Feldobta az érmét, ami kétszer-háromszor megpördült a levegőben, majd Ben kézfejére érkezett.
- Fej - olvasta le, majd visszasüllyesztette a zsebébe. - Hallgatlak - fürkészett kíváncsian.
Néhány másodpercig a számat rágva figyeltem az üvegpoháron megjelenő párát, és a kólában úszkáló citromot, majd úgy éreztem, hogy az lesz a legegyszerűbb, ha szimplán kibököm.
- Összejöttem Harryvel.
- Igen, eddig is együtt lógtatok - nézett furcsán.
- Nem. Vagyis most már komolyan. Együtt vagyunk.
- Tényleg? - ült ki az őszinte mosoly az arcára. Amióta ismerem Bent még nem is volt barátom, így különösen örültem neki, hogy így fogadta, azon felül, hogy nem nagyon csípte Harryt.
- Igen - tűrtem a fülem mögé zavartan egy tincset. - Pénteken.
- És csak most mondod el? - kérdezte kicsit felháborodva, de a szemén láttam, hogy egyáltalán nem haragszik.
- Most volt rá alkalom.
- És, rendes volt meg minden? - érdeklődött, kicsit átvéve a védelmező bátyó szerepét.
- Persze - nevettem el magam egy kicsit. - Nagyon aranyos volt. Elvitt egy parkba, a csillagokat néztük, szendvicseztünk. Kicsit túl romantikus volt, de nagyon jó volt.
- Védekeztek?
- Mi? - lepődtem meg a kérdésére. - Még le se feküdtünk.
- De béna - röhögte ki Harryt is, meg azt hiszem engem is.
- Csak azért, mert te minden lányt meghúzol bármilyen kapcsolat nélkül, az nem azt jelenti, hogy más srácok is ezt csinálják.
- Végül is a ti dolgotok - vonta meg a vállát.
A következő pillanatban Dylan jelent meg két tányérral a kezében - a mi rendeléseinket mindig előrerakják - én pedig mosolyogva köszöntem meg. Már attól összeállt a nyál a számban, ha ránéztem erre a spagettire. A pillantásom Benre terelődött, aki már le is vágta az összehajtogatott pizzája csücskét. Az ő kajája se nézett ki rosszul, sőt...
- Na, most te jössz - szúrtam bele a villát a spagettibe és tekerni kezdtem. A kanálhoz nem nyúltam hozzá, mindig csak összezavart, nem értem, hogy mások, hogy tudják azzal feltekerni.
Ben kezében néhány pillanatra elakadt a villa meg a kés. Végül az érintetlen falatott félretette és a szemembe nézett. Nem tudtam, hogy mi lehet ilyen komoly, de láttam a szemében, hogy ideges.
- Új munkát kaptam.
- Mi? - kerekedtek el a szemeim és elejtettem a villát izgalmamban. - Hol?
- Victoria's Secret - húzta féloldalas mosolyra a száját.
Azt hiszem ez Ben álommunkája. A nap huszonnégy órájában általában hiányos kinézetű lányokat fotózhat. Mintha neki találtál volna ki. És igazából pont jókor jött ez a lehetőség, hisz nálunk szinte már mindenkit kivégzett.
- Úristen, ez... Nem tudok mit mondani. - Hihetetlen büszke voltam rá, és a mosoly le vakarhatatlan volt az arcomról. Felpattantam a helyemről és beültem Ben mellé, majd szorosan megöleltem. - Olyan büszke vagyok rád - morogtam a vállába.
- De... Van még valami - tolt el magától kicsit félszegen.
- Mi az? - pislogtam.
- Az állás New Yorkban van.