Eight

Sziasztok!:)) Nagyon boldog vagyok, hihetetlenül köszönöm a 21 feliratkozást, és az előző részhez érkezett kommenteket. Remélem most se fogtok csalódnini, valamint haragudni se, amiért a történet vége egy kicsit függő lett. :'DD Kommentbe jöhetnek a tippek ;dd
Jó olvasást, xx <3

Nem szeretem a meglepetéseket

Szomorúan, kissé csalódottan léptem ki a nővéremmel a kórház ajtaján. Apánál semmi változás nem történt, még csak fel sem ismert minket. Minden egyes nappal egyre nehezebb a harc, de csak azért sem adjuk fel. Az orvosok nem látnak sok esélyt a gyógyulásra, de minden tőlük telhetőt megtesznek.
- Szerinted mikor érünk el haladást? - kérdezte sóhajtva Ashley, miközben bekötötte magát.
- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejem szomorúan, majd megigazítottam a biztonsági övemet. - Csak reménykedni tudunk.
A nővérem csendben bólintott, majd az ablakon kibámulva elmerült a csöpörgő esőben. A kórháztól körülbelül fél óra volt az út hazáig, így ott kidobtam Asht és onnan mentem vissza a melóba. A hatalmas parkolóban elhajtottam a saját helyemig, majd leállítottam a motort.
A liftben egyedül utaztam, de amikor kiléptem, rögtön éreztem a pezsgést ami körülvett. Első utam rögtön Lanához és Bethez vezetett, akik rögtön kezelésbe vették a külsőmet. Szerencsére ma már csak egy fotózásom volt, szóval egy közepesen laza napnak lehet nevezni.
- Köszönöm, ismét fantasztikus lett - néztem bele mosolyogva a tükörbe, és egy kicsit hátrasöpörtem a hajam.
- Ne nyúlj hozzá - mondta tagoltan Beth. - Nem két percig szenvedtem rajta - uh, azt hiszem kicsit felhúztam.
Jobbnak láttam lelépni, mielőtt még Beth leszedi a fejemet. Elköszöntem a lányoktól és elindultam Tomhoz. Már az út felénél voltam, amikor megcsörrent a telefonom, és Amelia Lily hangosan énekelni kezdett. A készülék Harry nevét írta ki. Vártam egy kicsit, és csak utána vettem fel.
- Igen? - szóltam bele hidegen.
- Szia Ems, itt Harry - köszönt a telefonba.
- Hello.
- Figyelj, tudom, hogy valamiért berágtál rám... - kezdte.
- Jól tudod - morogtam az orrom alatt, és reméltem, hogy hallja a vonal túlsó végén.
- És szeretném jóvátenni - most vagy tényleg nem hallotta, vagy nem vett róla tudomást. - Ráérsz ma este?
- Mire is? - ráncoltam a szemöldököm.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk egy igazi randira - magyarázta. - Benne vagy? Nyolcra érted mennék.
- Pontosan hova is mennénk? - kérdeztem meg ezt a szerintem fontos információt, amit elfelejtett megemlíteni.
- Meglepetés - felelte titokzatosan.
- Nem szeretem a meglepetéseket - közöltem.
- Pedig most nem menekülhetsz előle - nevetett fel egy kicsit. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy elképzeltem a látványát. - Szóval, benne vagy? ... Emily figyelsz?
- Ja persze ne haragudj, csak gondolkodtam - köhintettem gyorsan elkergetve a rózsaszín felhőket. - Azt hiszem a nyolc óra megfelel.
- Akkor nyolcra ott vagyok - felelte, és hallottam a hangjában, hogy most már sokkal magabiztosabb, mint az elején.
- Rendben, de most le kell tennem - mondtam, mert idő közben megérkeztem Tomhoz.
- Akkor este - köszönt el. - Hello
- Este - mosolyodtam el halványan, majd kinyomtam a telefont.
Amint beléptem Tom ajtaján meg se lepődtem a látványon. A stylistom egy halom ruha között élte az életét, azt hiszem ez neki a második legfontosabb dolog a levegő után. Na jó talán a harmadik, mert vízre is szüksége van. Oké, elég a hasonlatokból, térjünk a lényegre.
Tom szobája úgy nézett ki, mint minden átlagos stylisté. Mindenhol próbababák, ruhák, tervek, ruhák, anyagok és mindenféle varróeszközök. Igen, Tom nemcsak stylist, de divattervező is.
- Emily, szia! - mosolyodott el azonnal amikor meglátott.
-  Szia Tom - ahogy megláttam nekem is rögtön mosolyra húzódott a szám. Tom tipikusan olyan ember, aki már csak a kisugárzásával jobb kedvre derít másokat. Komolyan, ő még egy esős hétfő reggelen is mosolyog a buszmegállóban.
Miután odaadta az összeállításomat, én felpróbáltam, majd amikor mindent hozzám igazított, mehettem a fotózásra.
A hatalmas mosoly amivel Tomtól eljöttem még nagyobbra húzódott amikor megláttam Bent. Nem is mondta, hogy ő fogja csinálni ezt a sorozatot.
- Miért nem mondtad, hogy te fotózol? - kérdeztem mosolyogva, miközben megöleltem.
- Mert szeretem látni ezt a mosolyt - válaszolta boldogan, majd a fények közé unszolt.
Mögöttem a hatalmas fehér ponyva, a szemembe két reflektor világot. Az elején még nagyon kényelmetlenül éreztem magam, de most már megszoktam, és igyekszem a kamerára összpontosítani. Ben folyamatosan utasítgatott és mondta, hogy mikor, hogyan pózoljak, milyen arckifejezéssel. Rengeteg képet csinált, és sokkal jobb formában éreztem magam, mint tegnap, ami a képeken is látszott.
- Mutasd! - szökkentem oda Ben mellé, aki a laptopjába csatlakoztatta az USB-t, aminek a másik vége a fényképezőgépbe volt dugva.
- Türelem - nevetett fel.
Figyeltem ahogy a képek betöltődtek és egészen meg voltam elégedve magammal. Egyébként olyan furcsa, hogy mindig készül vagy száz kép, de azokból csak maximum tízet használnak fel.
- Nagyon jók lettek - dicsért meg Ben.
- A munka nagy részét te végezted - néztem fel rá, miközben fél kézzel a vállába kapaszkodtam. Ben felém fordította az arcát és mélyen a szemembe nézett.
- Együtt hoztuk össze - mondta. - Mint mindig.
Elmosolyodtam. Ben most is annyira tökéletesen nézett ki. Haja most nem volt felzselézve, hanem hanyagul, lazán lógott bele a szemébe, ami nagyon jól állt neki. Barna szemei csillogtak és óvatosan fürkészték az arcomat. Ma egy Guns n Roses póló volt rajta, fekete-szürke kockás inggel, nem megcsalva a hírnevét, hogy minden nap egy együttesnek a pólóját hordja, és egymás után két nap nem hord semmit ugyanattól a bandától. Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy neki van a legnagyobb együtteses póló-gyűjteménye, amire egyébként nagyon büszke is.
 - Nincs kedved este átjönni? Rendelnénk valamit és nézhetnénk idióta sorozatokat a tv-ben - ajánlotta fel. Egyébként mindig ezt csináljuk, amikor átmegyünk egymáshoz, amit egyébként imádok, mert semmi extra, mert csak egy kis gyorskaja, amire a legtöbb modell még csak rá se mer nézni, és nyálas, romantikus filmek kiröhögése. Már szinte reflexből igent mondtam, de aztán eszembe jutott, hogy fél órája ígérkeztem el Harrynek.
- Nem lehetne inkább holnap? - húztam el a számat.
- A ma miért nem jó? - lepődött meg. Most komolyan, ennyire megdöbbentő, hogy programom van? Oké, Ben mindig az első helyen állt nálam, így még sosem utasítottam el.
- Csak közbejött valami... Vagyis már van programom... - feleltem zavartan.
- Á, értem - mosolyodott el lesajnálóan. - Stylesszel van dolgod mi?
- Igen - hajtottam le a fejem. Simán mondhattam volna, hogy moziba megyünk Ashleyvel, de egyszerűen nem vagyok képes hazudni a legjobb barátomnak.
- Értem - egyenesedett fel. - Akkor jó szórakozást - morogta az orra alatt, miközben elpakolta a laptopját és fényképezőgépét.
- Akkor holnap? - kérdeztem reménykedve.
- Nem tudom, meg kell néznem a naptáramban - felelte, behúzva a cipzárt a táskáján.
- Ben, várj! - szóltam utána, de hátra se nézett, csak intett egyet és lelépett. Esélyem se volt utána mennem, mert egy fotós lépett oda hozzám, hogy egyeztessük a holnapi fotózást.
A könnyeimmel küszködve, erőltetett mosollyal rögzítettem az infókat, majd elindultam az öltözőmbe. Tegnap vesztem össze először Bennel. De az se volt olyan komoly veszekedés, inkább csak néhány órás mosolyszünet, mert megsértődtem. Ma ő sértődött meg, így megint kínos a helyzet. De miért kell ezt? Féltékeny Haryre? Nincs mire féltékenynek lennie, nincs köztünk semmi. Oké, lehet, hogy lesz, de Ben akkor is, az egyik legfontosabb ember az életemben. Mintha a bátyám lenne, és nem bírom ki, hogy ilyen hülyeségeken veszekszünk.
Az öltözőm fehér kanapéján feküdve gondolkodtam ezeken, és minél inkább kínoztam magam, annál jobban folytak a könnyeim. Ben az egyetlen barátom, és nem akarom Harry miatt elveszíteni.
Beálltam a hatalmas tükröm elé, és egy nedves törlőkendővel lemostam a sminket az arcomról. Elborzadva néztem a koszos kendőt, és nem voltam képes felfogni, hogy hogyan kenhetnek rám ennyi vakolatot.
A törlőkendőt kihajítottam a kukába, majd átöltöztem, a hajamat egy lófarokba kötöttem és késznek nyilvánítottam magam az indulásra.
A tükörből egy egyszerű lány nézett rám. Egyszerű csőfarmer, barackszínű atlétatop és bézs kardigán. A hullámos tincseim hátul egy lófarokban lógtak, de egy két rövidebb fürt az arcomba esett. Üdv, tudod én vagyok az, a lány a szomszédból. Annyi különbséggel, hogy ennek a lánynak mindenki tudja a nevét.
Ma ismét úgy döntöttem, hogy nem megyek el az edzőterembe, helyette inkább elmegyek futni. Rájöttem, hogy ez tényleg sokkal hangulatosabb, és anélkül fáradok el, hogy észrevenném. Ma két órát futottam mindenfelé, és észre se vettem, hogy haza kéne mennem készülődni. A Green Park volt az utolsó állomásom, ezért onnan futottam hazáig, ahol Ashley volt egyedül otthon.
- Te aztán jól kiizzadtál - nézett végig rajtam a nővérem.
- Köszi, én is örülök, hogy látlak - vettem egy nagy levegőt, mert még mindig nem állt helyre teljesen a légzésem.
- Hozzak vizet? - kérdezte.
- Megköszönném - mosolyogtam rá.
Ashley félrerakta a könyvét, feltápászkodott a fotelból és kiment a konyhába, majd egy kis üveg szénsavmentes ásványvízzel tért vissza. Megköszöntem neki, majd kibontottam a fél literes vizet, aminek a háromnegyedét elpusztítottam.
- Még egyet? - nevetett a nővérem.
- Nem kell köszi - csavartam vissza a kupakot. - Viszont ma este nem itthon vacsizok, szóval ne várjatok - mondtam.
- Benhez mész? - érdeklődött. Komolyan, ilyen elképzelhetetlen, hogy Benen kívül is vannak barátaim?
- Nem, Harryvel - feleltem.
- Igazán? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, amíg melóban voltam felhívott, és elhívott - rántottam meg a vállam.
- Hova? - faggatott tovább.
- Nem tudom, azt mondta meglepetés.
- Aha - bólintott Ash, egy gúnyos mosollyal a szája szélén.
- Figyelj - ültem le a kanapéra, és onnan néztem a fotelben szétterülő nővéremre. - Bocsánatot akar kérni és én kezdeményeztem neki egy esélyt. Az már csak rajta múlik, hogy meg is kapja-e.
- Ajánlom, hogy vigyázz magadra - sóhajtott, megadva magát.
- Volt kitől tanulnom - vigyorodtam el.
- Most mondanám, hogy gyere ide, és ölelj meg, de büdös vagy és izzadt.
- Ez kedves volt - röhögtem el magam. - De egyébként igaz, szóval megyek is zuhanyozni.
- Jól teszed - mondta a nővérem, mire én kinyújtottam rá a nyelvem. A lényeg, hogy mindketten érett, felnőtt nők vagyunk, ráadásul Ashley terhes. Azt hiszem sose fogunk megjavulni.
A fürdőben levetkőztem, majd kidobtam a szennyesbe az edzéshez viselt ruháimat és beléptem a zuhanykabinba. Levettem a zuhanyrózsát az akasztójáról, majd a kezemen próbálgattam, hogy melyik a megfelelő hőmérséklet. Miután megtaláltam visszahelyeztem a helyére, és magasra feltolva engedtem, hogy az egész testemet esőszerűen elárassza víz. A kedvenc barackos tusfürdőmmel bekentem a testem, aminek illatát rögtön befogta a bőröm. Miután lemostam magamról, a hajamat is alaposan levizeztem, majd a fejbőrömbe masszíroztam a tusfürdőhöz járó barackos sampont, utána pedig jöhetett a - természetesen barackos - balzsam.
A zuhanyzóból kilépve egy gyors törölközés után magam köré tekertem a kedvenc puha törölközőmet. A hajamat átkeféltem, de egyenlőre még nem szárítottam meg.
A szobámban kiválogattam, hogy mit vegyek fel este. Mivel nem tudtam, hogy hova megyünk ezért egy laza,

de mégis valamennyire elegáns összeállítást választottam. Egy szakadt csőfarmer, fekete spagettipántos felsővel, fekete saruval, valamint kivettem a szekrényemből a bőrdzsekimet is, mert lehet, hogy este hűvösebb lesz, az eső pedig most is csepereg.
Egyenlőre csak a fehérneműmet vettem fel, majd ismét visszavonultam a fürdőszobába, ahol megszárítottam a hajamat, majd addig vasaltam amíg tökéletesen egyenes nem lett. A hajammal elégedett voltam, szóval jöhetett a smink. Nem akartam túlzásba vinni, ezért egy vékony szemhéjfestéket tettem fel, dúsító szempillaspirállal, egy kis pirosítóval és szájfénnyel és igyekeztem tartani az elvem, mi szerint természetesen minden jobb. Vagy valami ilyesmi...
Ezek után ismét visszamentem a szobámba és felöltöztem. Kiegészítőnek egy végtelen jeles nyakláncot vettem fel, hozzá illő fülbevalóval és néhány karkötővel.
Kicsit bizonytalanul igazgattam magam a tükör előtt, ezért úgy gondoltam, hogy meg kell kérdeznem a randi szakértőmet.
- Jól nézek így ki? - álltam tanácstalanul Ashley előtt.
- Tökéletes vagy, mint mindig, édesem - mosolyodott el halványan.
- Ezt csak azért mondod, mert a tesód vagyok - tettem csípőre a kezem. - Őszinte véleményt kérek.
- Tényleg nagyon szép vagy - nyugtatott meg.
- És a ruháim? Minden illik mindenhez?
- Minden illik mindenhez - bólintott.
- Nem sok ez a sok karkötő? - néztem bizonytalanul a kezemen lévő darabokat.
- Pont jó - vett egy pillantást Ashley a karomra. - Tudod mi menne hozzá jól? Az a gyűrű, tudod a két ujjas, végtelen jeles.
- Tényleg - ugrott be. - Mindjárt jövök.
Visszarohantam a szobámba, majd felkutattam, mindent a gyűrűért, aztán vettem észre, hogy az éjjeliszekrényemen van, mert néhány napja rajtam volt, és szimplán csak odadobtam.
A bőrdzsekimmel a kezemben sétáltam vissza Ashleyhez, és fel is vettem.
- Ez a dzseki illik a szerelésemhez? - kérdeztem az alsó ajkamat harapdálva.
- Igen, nem emlékszel, hogy ezzel a felsővel együtt vetted? - juttatta eszembe. - Egyébként pedig szokj már le a szád harapdálásáról, mindig elkened a szájfényed.
- Basszus - kaptam a fejemhez, majd ledobtam magamról a bőrdzsekit és visszarohantam a szobámba.
Így visszagondolva úgy rohangáltam a szobák között, mintha ma kihagyattam volna az edzést. Mindegy, a lényeg, hogy újra felkentem a szájfényt, majd megint visszamentem Ashleyhez.
- És mikor jön a lovagod? - kérdezte amikor visszaértem a távirányítóval a kezében.
- Nyolcra - válaszoltam. Ashley felnézett a faliórára, majd óvatosan elmosolyodott.
- Akkor még bőven van időd.
Megpördültem a tengelyem körül és megnéztem az időt. Még csak negyed hét lesz. Nagyot sóhajtottam, majd leültem a nővérem mellé a kanapéra és szurkoltam neki, hogy találjon valami értelmes műsort.
- Kimegyek a konyhába vízért, kérsz valamit? - kérdeztem.
- Be fogsz pisilni - mondta a nővérem, mereven bámulva a tévét.
- Egy nem fogok, kettő nem válaszoltál a kérdésemre.
- Akkor hozd ide az uborkát - simította végig a hasát.
Felpattantam és kimentem a konyhába. Egy újabb kis üveg ásványvízzel és egy kistányérba kipakolt öt szem uborkával tértem vissza. Másnak elég érdekes, esetleg röhejes látvány lehet, ahogyan a nővérem úgy eszi az uborkát tévénézés közben, mint más a chipset, de én már hozzászoktam. Egyébként amíg én a konyhában voltam ő az egyik adón talált Gossip Girl ismétlést, szóval közösen figyeltük Serena és Blair mindennapjait. Őszintén, én sose rajongtam a sorozatért, de unaloműzőnek teljesen megfelelt, bár a percek még így is lassan teltek.
A rész végéig körülbelül négy kis üveges ásványvizet megittam valamint egy ötödikbe belekezdtem, és kezdtem félni, hogy a nővéremnek igaza lesz. Gyorsan a faliórára sandítottam. Néhány perc múlva nyolc.
- Siess, a reklám után jön a következő rész - kiáltott utánam a nővérem, amikor beléptem a fürdőbe.
- Hurrá - feleltem, jóval kevesebb lelkesedéssel a hangomban, mint azt a nővérem várta volna.
Amíg én a dolgomat végeztem, amit a nagy mennyiségű víz okozott, hallottam, hogy megszólalt a kaputelefon.
- Hagyjad Ashley, majd én nyitom - kiabáltam, remélve, hogy hallja, de nem valószínű, mert mire felálltam a hülye kis zene abbamaradt, és a nővérem hangját hallottam, bár a mondatait nem értettem.
Fújtatva lehúztam a WC-t, majd gyorsan megigazítottam a hajam és kiléptem a fürdőből.
- Harry itt van - közölte a nővérem.
- Oké, akkor lemegyek elé - feleltem, úgy mintha nem hallottam volna a kaputelefon csörgését.
- Nincs szükség rá, azt mondta, hogy feljön.
- Hogy mi?! - kerekedtek el a szemeim, de Ashley nem válaszolt, mivel kopogtak.
Megráztam a fejem, majd a nővéremmel a nyomomban elindultam a bejárati ajtóhoz. Csak megszokásból is ellenőriztem a kukucskálót, de persze tudtam, hogy Harry az. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam az ajtót, mire a szemem elé tárult Harry Styles, teljes életnagyságban.
- Szia! - mosolyodtam el szélesen.
- Sziasztok - vette fel a kisfiús mosolyát Harry, majd lehajolt és két puszival üdvözölt. Kicsit arrébb álltam, hogy be tudjon jönni, és rögtön a nővéremhez lépett.
- Harry Styles - nyújtotta a kezét. - Gondolom te biztosan Emily nővére vagy.
- Ashley - rázta meg a kezét Ash, majd ő is kapott két puszit.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mondta Harry. - Emily már mesélt rólad, de még gyönyörűbb vagy, mint amilyennek leírt.
- A húgomat szédítsd, ne engem - mondta Ashley szemrebbenés nélkül, majd a végén egy ártatlan, széles mosolyt is felvett. Harry zavartan megvakarta a tarkóját, és nem nagyon tudta, hogy mit kezdjen a szituval.
- Hozom a dzsekim és indulhatunk - mosolyodtam el, hogy oldjam a feszültséget.
Besétáltam a nappaliba, majd a kanapékarfájáról felkaptam a bőrdzsekit, amit csak szimplán odahajítottam az előbb. Amikor visszaértem csak akkor vettem észre, hogy milyen vicces látvány, ahogyan Ashley idegesen méregeti Harryt, aki szerencsétlenül próbálja kerülni a nála fél fejjel alacsonyabb, terhes nővérem pillantásait. Sajnos a szitu most nem engedte, hogy elnevessem magam, ezért inkább csak jeleztem, hogy visszaértem, majd miután elköszöntünk Ashleytől már indultunk is.
- Ne haragudj a nővérem viselkedéséért - kértem elnézést helyette is. - Tudod, a hormonok meg ilyenek...
- Szerintem pedig csak szimplán nem bír - nevetett fel kínosan.
- Még nem is ismer - legyintettem. - Mindegy, elárulod végre, hogy hova megyünk?
- Mondtam, hogy meglepetés - húzta pimasz mosolyra a száját.
- Akkor mikor fogom megtudni? - kíváncsiskodtam.
- Ha odaérünk - nevette el magát.
Tehetetlenül sóhajtottam, mert rájöttem, hogy Harry túl makacs ahhoz, hogy elárulja. Amikor kiértünk a parkolóhoz egy taxi már ott várt minket. Harry úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót, majd beszállt a másik oldalon. Azt reméltem, hogy amikor elmondja a taxisnak, hogy hova megyünk akkor végre megtudom, hogy mit tervezett, de köszönésen kívül egy szót sem váltottak. Valószínűleg vele jött el idáig is, és előtte lerendezték.
Csendben bámultam ki az ablakon és szomorúan vettem tudomásul, hogy még mindig csepereg az eső, pedig közben nincs is hideg, csak egy picikét hűvös. Viszont elkönyveltem magamban, hogy London még ilyen morcos időben is gyönyörű.
Harry óvatosan arrébb csúsztatta a kezét az ülésen, majd a tenyerét a kézfejemre simította, majd megfordította a csuklómat és szorosan megfogta a kezemet Mosolyogva néztem először az összekulcsolt ujjainkra, majd Harryre, akinek a mosolyom láttán szintén fölfelé gördültek az ajaki.
Igazából nem kellett sokat autózni, kevesebb, mint 15 perc alatt odaértünk. Miután Harry kifizette a fuvart, kiszálltunk a taxiból, én pedig elképedve néztem az előttem tornyosuló látványra.